Ilyenkor szokták mondani: biztos feladtad, félbehagytad, elment a kedved, ennyi volt. De ez most nem így van. Egy elhúzódó egészségügyi probléma szólt közbe, ezért volt néma csönd és hallgatás. Én nem adtam fel, de muszáj volt szünetet tartani.
Múlt héten 97,6 kg-t mutatott a mérleg, ami a pár hónappal ezelőtti 95,2 kg-hoz képest siralmas változás. Azaz: vissza a START mezőre vagy még visszább? Kezdhetek mindent előről? Ráadásul még nem vagyok olyan állapotban, hogy akár a sarokig elfussak - próbáltam. Ez utóbbi már inkább az elrepedt lábujjam miatt van, amit egy visegrádi kirándulás alkalmával gyűjtöttem be. A duzzanat már nincs rajta, de még mindig nem érzem és nyomásra érzékeny, szóval nagy terhelés még szóba se jöhet.
De akkor most indítsunk tiszta lappal!
Tehát mikor múlt héten ráálltam a mérlegre: 97,6 kg-t mutatott. Nagyon elkeseredtem, hogy nem elég, hogy alig tudok járni, mellette ugye eszek is és a kilók meg jönnek, amitől aztán még elkeseredettebb lesz az ember. Ez nem lesz így jó!
Éjszaka fulladok, kapkodok a levegő után. Nappal fáj a lábszáram, a bokám. Nem tudok lehajolni a hájas hasam miatt, nem tudok legugolni a fájós térdeim miatt. Igenis: a túlsúly egy átok, egy Isten verése. Aki azt mondja, hogy túlsúlyosan vagy kórosan elhízottan érzi jól magát, az nem elég, hogy becsapja magát, de még a saját egészségét is tudatosan károsítja. Én nem akarok beállni a sorba. Tenni kell valamit!
Megoldás: étkezési szokások újragondolása + mérsékelt mozgás
Szóval a 97,6 kilós mérlegelés után úgy gondoltam, behúzom a féket az étkezés terén. Ma, egy héttel később 94,2 kg vagyok.
A recept:
- nincs vacsora
- nincs repeta
- nincs kenyér (vagy csak rozskenyér)
- fél adag reggeli, fél adag ebéd
- nincs finomliszt
Ami van:
- kávé cukorral (erről a kis cukorról nem vagyok hajlandó lemondani, az édesítőszert pedig utálom)
- napi pici nasi (ma ettem egy Túró Rudit, tegnapelőtt Muffint sütöttem Milka csokival bélelve, rétes liszttel sütve, ebből kettőt is megettem)
- este éhezés ellen friss paradicsom és paprika a kertből szedve
- finom és apró izomfeszítések, amikor épp eszembe jut (filmnézés közben 10-20 lábemelés, hasprés, de legalább ez is egy kis mozgás, jobb mint a semmi)
- szex, amikor csak lehet (hatékony, ha a nő van felül poziciót alkalmazzuk, de kizárólag az izommunka és a zsírégetés miatt)
Egyébként ilyenkor szokta az ember feladni: ha tudatára ébred, hogy amit tesz az hatékony és sikeres lehet. Jön a lazulás, vagy a félelem attól, hogy valóban "képes vagyok rá", "meg tudom csinálni". Nem akarom újból, sokadjára átélni ezt, szóval ma ettem két pici rozskenyeret egy lehellet felvágottal, kertből szedett paradicsommal, paprikával. Ittam egy kávét. Most épp menta teát iszogatok.
Ma Tortellini lesz sajtszósszal, de csak kismadár adagot fogok belőle enni. Ígérem!
Ps.: a belinkelt képen nem én vagyok látható :)